Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

A Tündér és a Kápó

Bár a „rólunk” szekcióban már írtam pár sort arról, hogyan tudunk Eszterrel együtt dolgozni, azt gondoltam, beviszlek titeket a kulisszák mögé, és elmondok pár dolgot, amit biztosan nem tudtok még.

 

Őszinte leszek: sosem gondoltam, hogy egészséges dolog egy vállalkozást családilag, együtt vinni. Azt gondoltam, hogy ez csak ellentétet szül, és megmérgezi a családi légkört hosszú távon.

 

Mekkorát tévedtem!

 

Eszter és én sokban hasonlítunk, ugyanakkor bizonyos szempontból teljesen más személyiségünk van. Én bele tudok feledkezni a munkába. Írhatnám ezt csúnyábban is, de értitek. Az a fajta vagyok, aki ha leül birizgálni a webshopot, akkor 8 óra elteltével arra lesz figyelmes, hogy éhes, szomjas, pisilnie kell, és mikor ezt észreveszi, akkor nyűgös lesz, hogy ilyen dolgok miatt fel kell állni a géptől. Mindenféle praktikákat dolgoz ki, hogy lehetőség szerint ne kelljen a fenekét felemelni – nem lustaságból, hanem hogy „ne zökkenjen ki”. Csőlátásszerűen képes megtervezni egy adott napot, és kellőképpen nyűgös tud lenni, ha ez mégsem úgy alakul, ahogy eltervezte. Lazán tudok újratervezni egyébként, ez a része nem stresszel, de azt szeretem a legjobban, ha az újratervezés magába foglalja az újonnan felmerülő dolgokat ÉS azt amit eredetileg elterveztem :)))

 

És akkor ott van Eszter, aki ha épp így vagyok, bejön a szobába, és kijelenti, hogy most ölelőperc van. Ezt simán megcsinálja akkor is, amikor pl. látványosan sietve készülök... És ha kap egy gyors ölelést, kijelenti, hogy ez megúszós volt, és kéri az igazit. Ilyenkor nincs mit tenni :) Egyébként nekem is nagy szükségem van ezekre.... Csak ha Ő nem lenne, elfeledkeznék róla, ami viszont nagy baj lenne. Ő az, aki azt mondja, hogy most igenis kimegyünk a hintaágyba, és leülünk egy nyugodt tíz percre, és addig tegyem félre a Frigg-es dolgokat. Aki rám szól kettőkor, hogy most már álljak fel enni, inni, stb (akkor is, ha nincs velem, mert ismer :P). Aki kirángat engem a munkamániából, hogy – hiába élvezem az egészet, de – ne menjek rá idegileg és fizikailag erre az egészre. Egy dolgot nem mer megcsinálni: lecsukni a laptopot amin épp dolgozom. Egyszer majdnem megpróbálta, de állítólag úgy néztem rá, mikor észrevettem, hogy meggondolta magát :))) Pedig szelíd ember vagyok, igazán.

 

Kiegyensúlyozzuk egymást. Mert az én tempóm bizony elkél Eszter mellé. Mert az a 10 perc hintaágy, ha nem figyelek oda, lazán lesz egy óra. Alsó hangon. Ha valami elvonja a figyelmét, akkor kész, elvesztettem. Csapong, álmodozik, folyton tervez, amit egyébként imádok :) Ugyanakkor mindig jönnöm kell a kellemetlen kérdésekkel (Mikor csináljuk meg? Mi kell hozzá? Mi az első lépés amit megteszünk? Melyik fontos ezekből igazán?) hogy az egyébként szenzációs ötleteit lehozzuk a földre, a megvalósítás talajára.

 

Persze, van amikor nem értünk egyet. Ilyenkor első körben bedurcázunk. Ő „felfújja az arcát”, én kiakadok, hogy miért kell kiakadni, majd elmegyek én is durcázni a kertbe, és nézem a soha meg nem érő paradicsomjainkat nagy duzzogva. Aztán szépen bocsánatot kérünk egymástól amiért idiótán viselkedtünk. Alapszabály, hogy haraggal nem fekszünk le aludni :) Sosem vádaskodunk, és sosem a másikban keressük a hibát – megoldást keresünk minden esetben. És mivel keressük, meg is találjuk :)

Így működünk. Ő álmodozik, én lehozom az álmait a földre. Én néha ész nélkül tolom a melót, ő vigyáz rám. És, ahogy korábban írtam, ebből valami egészen szuper dolog kerekedik ki. Valami, ami működik, de nem választ szét minket. Valami, amiből csodás dolgok tudnak születni, és közben nem megyünk rá észrevétlenül. Valami, amiben mindkettőnk személyisége, szíve, és lelke benne van.

 

Jó lenne, ha mindenki megtapasztalhatná egyszer, milyen így együtt alkotni valamit :)

 

Zsolt