Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

10 hiba, amit íróként elkövettem

Azt mondják, az hibázik, aki dolgozik. Nos, íróként is lehet hibázni, méghozzá jó nagyokat. :) A jó hír azonban az, hogy, mindenből tanul az ember, ráadásul utólag a saját baklövéseinken lehet a legnagyobbat röhögni. Elmesélem a sajátjaimat... 

1.) NEM VETTEM FEL PROFI SZERKESZTŐT

Elsőkönyves íróként fogalmam sem volt arról, miként kell összeszedni a könyv kiadásához szükséges csapatot. Nyilván, ha az ember ilyenkor egy kiadóra bízza a kéziratát, nincsenek kérdések, de magánkiadás esetén igenis, szüksége van profikra: szerkesztőre, korrektorra, tördelőre, designerre. És itt jön a DE, mert bizony nagyon nem mindegy, kikkel dolgozunk. Címszavakban:
Jó szerkesztő az, aki úgy tanít, és úgy nyúl az írásodhoz, hogy az szebb és jobb lesz, de nem barmol bele az eredeti írásodba (!), nem ír hozzá önkényesen, nem töröl ki oldalakat (!). Meghagyja a stílusodat, miközben az iránymutatásával a maximumot hozza ki belőled, és kötetről-kötetre egyre jobbá tesz. Meg kell fogadni a javaslatait, ha azt mondja, ide még írj +8 vagy 20 oldalt, de nem hagyhatjuk, hogy ő írjon bele.
A legelső könyvem, az Összetört Glóriák I. részének első kiadása idején azt gondoltam, elég, ha egy barát átnézi a regényt, és megbeszéljük, ha talál valamit. Nem igazán talált, ahogy én sem az ő regényében. :)) Barátok voltunk, újságírók, első könyves írók - nem tudtuk, mire kell figyelni. 
Aztán jött Vág Bernadett, aki a regényeim szerkesztője lett (eredendően főszerkesztő volt egy neves női magazinnál, és maga is íróként dolgozott), és a már kiadott regényemben bekarikázott 2000 (!!) hibát. OKé, a fele vesszőhiba volt, de így is sokkot kaptam - úgy emlékszem, el akartam égetni az összes első kiadást. :))))) Ő azonban türelmesen elmondta, mitől lesz jobb az írásom, mikre figyeljek, és a következő regényemben már csak 1700 "észrevételt" tett a margóra. :))) Így haladtunk kötetről-kötetre, és a hibák száma egyre csökkent. Elérkezett a pillanat, amikor Berni már privát poénokat írt a jegyzetbe, oda, ahol korábban a hibák sorakoztak, és a regény végén azt írta, imádta a történetet, jöhet a következő! 
 

2.) VAGYONOKAT FIZETTEM A KÖNYVBORÍTÓKÉRT

2012-ben fogalmam sem volt arról, miként lehet igazán dögös, egyedi borítót készíteni, lehetőleg alacsony költségvetésből. Így hát fogtam a fizetésem, és megvettem a legnagyobb kiadóktól azokat a képeket, amikről úgy gondoltam, illenek majd a történeteimhez. Így egy fotóért nagyságrendileg 140 ezer forintot fizettem ki (majd egész hónapban nyomorogtam, hiszen alig maradt pénzem), miközben az internet tele van ingyenes stock fotó ügynökségekkel, ahonnan üres zsebbel is tölthetünk le képeket, sőt, fel is használhatjuk azokat borítónak.
Négy borítót sikerült így, idiótán, aranyáron megvásárolnom, miközben végig ott voltak a szemem előtt az ingyenes vagy a nagyságrendileg 200 forintba kerülő képek.
 

3.) ÖSSZETÖRTEM A NEGATÍV KOMMENTEKEN

Pedig akkor is tudnom kellett volna, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk (igen, így leírva!! :)), mindenkinek van, de nem kell vele foglalkozni. Bár nem jellemző, hogy nagyon savaznának, az első regényem kapcsán azért kaptam hideget és meleget egyaránt. Szárnyaimat bontogató kezdő író és várandós kismama voltam, akinek épp akkoriban lett Alzheimeres az édesanyja, aki magát, a világot jelentette a számomra. Belebetegedtem az aggodalomba és a félelembe, hogy mi lesz vele, miközben megszületett Iza és a regényem. Nyilván nem volt tökéletes, de melyik első könyv az? Amikor pedig savazták, veszettül fájt, hogy én beleteszem valamibe a szívem és a lelkem, mások pedig névtelenül, arctalanul beleszarnak. Éjszakákat zokogtam át a bántó szavak miatt, annyira rosszul esett, és hiába láttam, hogy az emberek 90%-a rajongásig beleszeretett a történetembe, nagyon nehezen tudtam túltenni magam a negatív kommenteken.
Idővel azonban sok más íróval, zenésszel, színésszel, művésszel beszéltem, és mindtől ugyanazt tanultam: el kell határolódni a kommentektől. Nem kell foglalkozni azzal, hogy ki, mit ír. A világ sokszínű. Nem szerethet mindenki - ezt már az LGT is megénekelte. :)) Aki kedvel, annak örülünk, aki nem, azzal meg nem foglalkozunk, ne szeressen, ő dolga.
De viccen kívül: ezt időbe telik megtanulni, de muszáj. Én ma már pulzusemelkedést sem kapok, ha valaki rosszat ír rólam. Főleg, ha úgy kezdi a kritikáját, hogy nem ismeri az ikes ige ragozást... :)))

4.) EGYESÉVEL FÓLIÁZTATTAM BE A KÖNYVEIMET

Féltem, hogy a szállításnál megsérülnek a hófehér borítóval ellátott angyalos könyveim, ezért mindre védőfóliát kértem. Ezzel nem is lenne baj, hiszen ez filléres tétel, de azzal nem számoltam, hogy a boltokban az eladók nem fogják kicsomagolni a köteteket. Olyan könyvet pedig ki vesz meg, amibe bele sem lehet lapozni? 
Sorra kaptam a leveleket, hogy tetszik a fülszöveg, de miért nem lehet beleolvasni? Egész nap telefonáltam, nagyjából az ország összes Libri, Alexandra és Líra boltjának, hogy légyszi, vegyétek le a védőfóliát, mert így nem veszik meg a könyveimet. Volt ahol nagyon kedvesen, egyből levették, máshol gondolom, úgy voltak vele, hogy kit érdekel? Hát, boltról-boltra jártam, és mint valami könyvperverz, egy sniccerrel magam szabadítottam meg a standokra feltornyozott könyveimet a ruháiktól. :))) Szerencsére egyszer sem kaptak el, és szépen beindult az eladás is. 
A következő könyvnél mondtam a nyomdának, soha többé nem kérek ilyen hülye nejlont, mire ők: Miért nem hatosával fóliáztattam, akkor minden boltban kinyitották volna a nejloncsomagot? Hát, ez nem jutott eszembe... :)
 

5.) TÚLTOLTAM A DESIGN-KÉRDÉST

Mentségemre szóljon, hogy imádom a szép könyveket. Odavagyok a szép borítókért, a dombornyomásért, a selyemkönyvjelzőért, a tört fehér volumenizált papírért, a szép grafikákért, a pauszpapírért, az iniciálékért, a térképekért és még sorolhatnám. Ehhez mérten mindent szerettem volna beletenni a saját regényeimbe, hiszen arra vágytam, ne csak maga a történet, de a kötet is jó érzéssel simuljon majd az emberek kezébe. Nem számoltam azzal (magánkiadóként), hogy ha 42%-ot tesz ki a gyártási költség, és 58%-ot fizetek a terjesztőknek, kerek szám marad a zsebemben, pontosan nulla forint. Idővel muszáj volt innen-onnan lecsípni, hogy ne teljesen ingyen írjak, hiszen főállású íróvá szerettem volna válni, amihez azonban kereset is kell. A fent említett borítókérdés sokat segített, aztán egy minimál designcsökkentés is, és a szép minőség így is megmaradt. Az új designerünk, Süni egy csoda. Imádjuk az új, Frigg rokkája I.-II. borítóit, amelyek így sokkal ütősebek és sokatmondóbbak lettek, mint amilyenek eredendően voltak. Bátorság kell a változtatáshoz, de Zsoltival együtt most már ez is megy. :)

6.) FÉLTEM AZ ONLINE ELADÁSTÓL

Nagyon sokáig alkalmazottként dolgoztam, és amikor 28 évesen újságíróként vállalkozó lettem, teljesen beparáztam az új helyzettől. Túl sok "Mi van ha..." kezdetű kérdés marta a gyomromat, de szerencsére hamar rájöttem, így is lehet élni, és nem mindig a fix dolgok a jók. Éveken át nagy terjesztőkkel dolgoztunk. Kedvesek és jó fejek voltak, de a közel 60%-os sáp gyakorlatilag lenullázott, és nem is az én kezemben voltak a dolgok. Zsolti mellett ez is megváltozott. Ő korábban Mo egyik legnagyobb online áruházánál volt kommunikációs igazgató, és (remélem, nem törli ki), keni az online marketinget. Amikor elmeséltem neki, mi a helyzet a könyveimmel, azt mondta, miért nem árulom online őket? Nagy szemekkel néztem rá, és azt mondtam azért, mert nem tudom. (Sok dologra mondom ezt neki, ő pedig mindig bebizonyítja, hogy ez nem igaz, mert mindenre képes vagyok. Persze, ha mögöttem áll...)
No, de egy a lényeg: az online eladástól nem szabad félni! Számos lehetőség van webshop nyitására manapság, és ha nem is ingyen, de viszonylag olcsón hozzájuthatunk egy webáruház motorhoz, a közösségi oldalak pedig kitűnően alkalmasak arra, hogy azokon keresztül megtaláljuk az olvasóinkat. Bátorság kell hozzá, ezt nem vitatom, de működik! Nekem emellett nagy szerencsém, hogy az olvasóim az online világban is sokat segítenek, bármiről legyen is szó - imádom is őket!
 

7.) NEM SZÁMOLTAM AZZAL, HOGY A NEGATÍV HŐSEIM KEDVENCEKKÉ VÁLNAK

Isten tudja miért, de valamiért azt gondoltam, aki gonosz, azt utálni fogják. Igaz, a történeteimben semmi sem fehér és fekete. A jóknak is vannak hibáik, a rosszak is szerethetők olykor. Nekik is megvan a maguk fájó múltja, őket is meg lehet érteni bizonyos helyzetekben. Ők is sebezhetőek néha, és az ő poénjaikat is kedveljük. Máskor a fondorlatosságuk a lenyűgöző, bármilyen ocsmányságot követnek is el...
Az Összetört glóriák fekete boszorkánya, Dirill, sokak kedvence lett, olyannyira, hogy fej-fej mellett volt már az angyalaimmal... Későn jöttem erre rá, a véleményeket és a könyves blogokat olvasgatva, és addigra sajnos megöltem szegényt... Utólag ezt sajnálom, bár akkor és ott meg kellett halnia. De, hogy valami jót is mondjak: Az Összetört glóriáknak hamarosan előzménytörténete jelenik meg, egy új sorozat, amiben ő is feltűnik majd, és gonoszabb lesz, mint valaha. :)
Sahranferre azonban éppen ezért már "vigyázok", de ezt ti is láthattátok: az öreg mágus kötetről-kötetre ármánykodik, és mindent túlél. 
De mondhatnám Brennát is, Einarr anyját, aki a Frigg rokkája I.-II. kötetében még csak hangolt....az igazi vérfürdő csak eztán következik!
Szóval, tanulva a fentiekből, most már végképp senki sincs biztonságban... bárki, bármelyik oldalon meghalhat, vagy épp túlélhet. :)
 

8.) TÚL NAGY TERET ENGEDTEM A KIADÓMNAK

Nem hiszek abban, hogy egy kiadónak kéne eldöntenie, milyen legyen egy könyv borítója. Már csak azért sem, mert ők nyilván anyagi oldalról és nem lelki oldalról közelítik meg ezt a kérdést, pedig a borító adja el a történetet. Hiszem,hogy az író az, aki a legjobban érzi, tudja, látja, mi illene oda a legjobban, a kiadónak pedig az lenne a dolga, hogy ezt megteremtse...
Az angol nyelvű könyveim kiadásába nem szólhattam bele a megállapodásom szerint, így csak némán, elhűlve figyelhettem, amint a magyar borítóim a kukában landolnak és valamiféle sötét, démonos-felhangú, depresszív borítók kerülnek a helyükre. Nem tetszettek elsőre. Másodjára sem, sőt sokadszorra sem. Nem szóltam, mert úgy gondoltam, idegen nyelvterületen nyilván jobbak mennek az ilyen fantasy képek. 
Aztán kettévágták minden regényemet, mondván, 4 kötetből így 8-at kapunk. De ahogy egy festményt vagy egy dalt, egy regényt sem lehet csak úgy kettényisszantani, még akkor sem, ha ez fizikailag megtehető. Jöttek is az első kommentek: "jó lenne a történet, de olyan befejezetlen", "tetszik, de hiányérzetem maradt, ami csak a 2. kötettel pótlódott".
Ma már ezekben nem engedek. Nincs nyisszantás, a borítókat pedig Zsoltival beszéljük meg. :)

9.) MELLÉNYÚLTAM A NYOMDÁVAL

Többször próbáltam olcsóbbá tenni a könyveimet, hogy több emberhez jussak el, és főként azért, hogy a diákok is meg tudják venni a történeteimet. No, de a nyomdákkal nagyon vigyázni kell. A jó referencia alap, de még ha mutatnak is szép darabokat, az "öreg" nyomdákban hiszek, akik már sokat letettek az asztalra. Megjártam már azzal, hogy ragadt a belső borító, buborékos lett a fólia, összetört a keménytábla, máskor pedig a belíveket keverték össze, így az oldalak nem egymásután következtek. 
Van, amin lehet spórolni, de a nyomda nem az - ma ezt az elvet vallom. :)

10.) NEM ÁLLTAM KI MAGAMÉRT, AMIKOR KELLETT VOLNA

Néhány éve botrányba keveredtem - akaratomon kívül. Az exférjem összeveszett valakivel, akiben emberére akadt, így a vitából csúnya fenyegetőzés-sorozat lett, majd bloggerek martak belém, és nyilvánosan savaztak úgy, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy én egy árva szó erejéig nem vettem részt a vitában, és nem kértem senkit, hogy velem, vagy ellenem foglaljon állást. Ott, akkor szólnom kellett volna, hogy kösz, hagyjatok ki ebből, de nem tettem. Anyukám haldoklott, összeszorított foggal voltam képes csak túlélni azokat a napokat, miközben elmondtak mindennek.
Az különösen rosszul esett, hogy úgy emlegettek, mint aki a magánkiadása nélkül lehúzhatná magát a klón. Akkor most elárulok valamit: a nagyok kiadták volna a regényeimet, nekem nem esett jól a 93%-os jutalékuk, hiszen nekem csak 7%-om maradt volna, amiből a járulékok kifizetése után, ahogy így írói fórumon olvastam, nagyjából egy kifli ára maradt volna meg. De ma már ez sem fáj. Nyilván akkor ennek így kellett lennie. A buddhistáktól pedig azóta megtanultam, hogy aki a másik ember bántja akármiért, valójában magát bántja, magával van baja, nem velünk. 

Remélem, a saját baklövéseim sokat segítenek azoknak az írópalántáknak, akik regényírásra adják a fejüket. :) De Zsolti és én bármikor, bárkinek nagyon szívesen segítünk, amiben tudunk, szóval, forduljatok hozzánk bizalommal!

Eszter